Programok a környéken
Vendégházunk – Csolnok első vendégházaként – 2016 augusztusa óta fogadja az itt megszállni és pihenni vágyó turistákat, családokat, baráti társaságokat. Aki csendre, jó levegőre és sok-sok erdőre vágyik, az jól választ, ha minket választ!
Érdekességek
Településünk és a régió számtalan érdekességgel szolgál az idelátogatóknak, akár aktív, akár passzív pihenésre vágynak.

Kirándulás a Nagy-Getén
A kirándulók és a siklóernyősök kedvelt célpontja a Gete-hegy, melyről csodálatos panoráma tárul elénk.A túrázás közben megéhezők számára a sütés-főzés lehetőségét kínálja a hegytetőn kialakított szalonnasütő hely. Az Országos Kék Túra és a Kinizsi Százas Teljesítménytúra útvonala is erre vezet. Csolnok felől indulva szép túra szervezhető a kék jelzésen, felkeresve a környék csúcsait. (Öreg-kő, Hegyes-kő, Mogyorósi kőszikla). Ez összesen kb. 30 km oda-vissza.

Vacsora a Polushof Étteremben
Csolnok határában, gyönyörű környezetben található a Pollushof Étterem. Klasszikus stílusú, 70 fő befogadására alkalmas, ez kiegészül egy 100 főnek helyet biztosító nyitott-fedett terasszal. Remek ízek, változatos étlap, barátságos kiszolgálás. Étkezési lehetőség: Pollushof Panzió és Étterem (reggeli, ebéd, vacsoria) 0,75 km (10 perc gyalog, 5 perc kerékpárral, 1 perc autóval. Ugyanitt mozi-kocsma, ingyenes játékterem, konditerem, szauna, terrárium)

Siklóernyőzés a Mókus-hegyen
A Mókus-hegy Csolnok mellett található, növényvilága egyedülálló. Sok védett, különleges faj él itt, közülük is kitűnik a vetővirág, amely a Mókus-hegyen kívül Magyarországnak csupán néhány pontján él. A hegy tetején egy kálvária húzódik meg, emellett itt található az ország egyik legjobb siklóernyő-rajthelye.

Csobbanás a Palatinus-tóban
A Palatinus-tó Dorogon található, 5 km-re Csolnoktól. A környék egyik legkedveltebb strandja található itt. A strandfürdő mellett az Öböl Music Beach a fiatalabb korosztályt szólítja meg homokos parttal, zenével, hétvégi bulikkal.

Horgászat a Lóga-tónál
A Dorogon található Lóga-tó első sorban a horgászat szerelmeseit várja, de kivételes elhelyezkedése és szépsége miatt a könnyed páros- vagy családi séták célpontja is.

Csolnok
Községünk három hegy ölelésében fekszik (Gete, Mókus, Pollus, melyek földrajzilag a Gerecse hegységhez tartoznak), és kis túlzással állítható, hogy bármerre is indul az ember, erdőbe ütközik. Sőt, a falu közepén is található egy kiserdő, melyben szép séta-és kerékpározható ösvények találhatók. Ebben az erdőben található Csolnok Rendezvény-és szabadidőparkja, mely helyszínéül szolgál számtalan rendezvénynek és összejövetelnek.
Településünkre látogatók legkedveltebb időtöltései
Mivel nagyon “sportos” község vagyunk, így az alábbi tevékenységekre van lehetőség.
- Természetjárás (Gete-hegy, Mókus-hegy a kálváriával) 1,6 km
- Siklóernyőzés / paplanernyőzés (Mókus-hegy) 1,6 km
- Lovaglási lehetőség 1,5 km
- Horgásztó 3 km
- Sportcsarnok (foci, tenisz stb.) 0,9 km
- Fedett uszoda (16 méteres), szauna 0,9 km
- Salakos tenisz-és focipálya (új) 0,3 km
- Füves focipálya, Gete alja 1,6 km
- Bányászmúzeum és Ásványgyűjtemény 1,4 km
- Tájház 1,4 km
- Kerékpározás (erdei úton is, kerékpárok a vendégházban rendelkezésre állnak)
- Dorog, Pala-tó, Palatinus-strand 5 km
- Dorog, Lóga-tó (horgászat) 5 km
- Dorog, Uszoda (25 méteres) 5 km
- Esztergom, Aquasziget (strand, élményfürfő, wellness) 13 km
- Dobogókő (kirándulás, túrázás) 26 km
Településünk lakosságának többsége a német nemzetiséghez tartozik, így a kulturális élet is igen pezsgő! (Zenekar, tánccsoport, kórus)
Érdemes megtekinteni a Bányamúzeumot és az Ásványgyűjteményt, illetve Tájházunkat is, melyek mind a községünk bányászmúltjába engednek betekintést.
Bővebben Csolnokról: www.csolnok.hu
Csolnokról
Csolnok egy festői fekvésű, 3405 fős község Budapesttől 40km-re, Dorogtól 5 km-re található Komárom-Esztergom megyében, hegyekkel és erdőkkel körülvéve. Legmagasabb pontja a Nagy -Gete hegy, amelynek gerincén vezet át az országos kék -túra nyomvonala.
Több, mint 200 évig az itt élő emberek egyik fő megélhetési formáját a bányászat jelentette. Az első bánya 1781-ben nyílt meg Miklósbereken.
A török uralom után a gazdasági fellendülés és a munkaerő biztosítására német ajkú, “sváb” lakosokat telepítettek be különböző német tartományokból az 1699-től kezdődően. Sok családban jellemző volt, hogy a férj bányászként dolgozott, az asszony pedig vezette a háztartást, nevelte a gyermekeket, a kiskertet- a földet művelte, gondozta az állatokat háztartásbeliként. A környező hegyoldalakon a szőlők, a határban a szántóföldek rendben és szépen művelve voltak. A legtöbb sváb családból származó gyermek csak az óvodába vagy az általános iskola első osztályába kerülve kezdett el kellőképpen magyarul tanulni. A nemzetiségi kultúrát megőrizték a sváb kötődésű tanárok, például kultúrcsoportokat, kórusokat, fúvószenekarokat működtettek és működtetnek.